GreenDependent Egyesület

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Home News Sikeres EnergiaKözösségek nyitórendezvény

Sikeres EnergiaKözösségek nyitórendezvény

E-mail PDF
There are no translations available.

2011. november 25-én abból az alkalomból gyűltünk össze, hogy útjára indítsuk az EnergiaKözösségek programot és eltöltsünk néhány hasznos és jókedvű órát ezen a szürke napon. Szerencsére ebben segítségünkre volt az a több mint 100 résztvevő, akikkel együtt készülünk a verseny kezdésére és eljöttek, hogy velünk ünnepeljék ezt a délutánt.

 A rendezvény során olyan, a témát jól ismerő szakemberek szólaltak meg, mint Czippán Katalin (JNO, főosztályvezető-helyettes) aki gyermekeink, unokáink egészséges környezethez való jogát emelte ki előadásában. Quirin Andrásné Emőke, az Energiahatékony Önkormányzatok Szövetségének képviseletében arról beszélt, mit tehet egy önkormányzat az energiahatékonyság megvalósítása érdekében, hogyan lehet becsempészni a környezetvédelem eszméjét a közigazgatásba. Dr. Fábián Zsolt, Gödöllő város alpolgármestere bemutatta nekünk Gödöllő városát egy kicsit más szemszögből: hogyan jelenik meg az energiahatékonyság a város életében. Hallhattunk többek között a közvilágítás környezetbarát fejlesztéséről, a tömegközlekedésről, a fűtési rendszerek átalakításáról. Antal Z. László, a Klímabarát  Települések Szövetségének elnöke a közösségek vezető szerepéről beszélt, mint a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás egyik legfőbb “fegyveréről”.

Nagy volt az érdeklődés a klímabarát megoldások, gyakorlatok iránt, melyekkel az előadások után ismerkedhettünk. A  fair trade és bio termékek bemutatóján nem csak nézni, de kóstolni is lehetett a finomabbnál finomabb csokoládékat, kekszeket, sőt a a fair trade kereskedelemmel kapcsolatos teszteken is lemérhették tudásukat az érdeklődők.

Klímabarát étkezési ötleteket kaphattak a megjelentek: olyan ételeket kóstolhattunk meg, melyek beszerzésekor és elkészítésekor a lehető legkevésbé terheljük környezetünket és ha ez még nem lenne eléggé motiváló: emellett nagyon finomak is. A körtés-almás pite után mindannyian megnyaltuk mind a tíz ujjunkat, és még sütést sem igényelt!

 

Megtanulhattuk, hogyan lehet egyszerűen, klímabarát módon, de mégis hatékonyan szigetelni nyílászáróinkat, melynek bemutatásához egy egész ablak is érkezett a terembe. Folyamatosan lehetett kitölteni a GreenDependent klímatudatosságot felmérő vetélkedőjét, és a legügyesebbek értékes környezetbarát nyereményekkel távozhattak.

Természetesen bemutattuk az EnergiaKözösségek programot is. Emellett lehetett érdeklődni a Gödöllői klíma-klubról, gyűjtöttünk energiamegtakarítási ötleteket (a legjobbakat nyilvánosságra hozzuk honlapunkon) és az energiatakarékosság jegyében klímabarát termékek kiállítását is megtekinthettek az érdeklődők.

A gyerekek remekül szórakoztak a játszóházunkban, így a szülők élvezhették a rendezvényen elhangzó előadásokat. Végül pedig mindannyian együtt roptuk a táncot a táncházban. Köszönet a fantasztikus ételekért, italokért és a megjelenteknek a kellemes percekért és figyelemért! Induljon a verseny!