2017. június 1-jén első ízben került sor a Circular Hungary konferenciára és expóra, helyszínül a Millenáris (Budapest, II. kerület) szolgált. A konferencia során hazai vállalatvezetők, vállalkozók, termékfejlesztési, műszaki, környezetgazdálkodási szakemberek és dizájnerek ismerkedhettek meg a körforgásos gazdaság különböző gyakorlati alkalmazásaival és az azokban rejlő üzleti lehetőségekkel. A konferenciát a Körforgásos Gazdaságért Alapítvány és a CEEweb a Biológiai Sokféleségért egyesület szervezte. A CEEweb megbízásából a GreenDependent Egyesület számolta ki a rendezvény karbon-lábnyomát, aminek eredményeit előadás keretében a konferencia végén megosztotta a részvevőkkel, írásos formában pedig felkerült az esemény honlapjára. Az erről készült online jelentésünk pedig ITT érhető el, mely a Magyar Minőség júliusi számában is megjelent.