GreenDependent Egyesület

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Home

Közlemény: TreeDependent – Fákkal felelősen pályázat

E-mail PDF

alt2019 őszén pályázatot írt ki a GreenDependent oktatási, szociális, egészségügyi intézmények, valamint civil szervezetek számára őshonos gyümölcsfák befogadására a „TreeDependent – Fákkal felelősen” program keretében. A pályázatra több mint 700 jelentkezés érkezett.

A pályázók vártnál lényegesen nagyobb száma miatt a pályázatot lezártuk, a beérkezett pályázatok elbírálása jelenleg is zajlik még, a már elbírált pályázatok beküldőit értesítettük az eredményről. Az október-novemberi időszakban 873 őshonos gyümölcsfát osztottunk ki 58 sikeresen pályázó intézmény – iskolák, óvodák, valamint civil szervezetek – kertjébe. A téli hónapokban folytatjuk a jelentkezések feldolgozását és minden jelentkezőt értesítünk, hogy sikeres volt-e az általa benyújtott pályázat.

A sikeresen pályázóknak 2020 tavaszától tudunk ismét fákat felajánlani, amely minden esetben úgy történik, hogy előbb egy űrlapot küldünk ki, amelyben konkrét fafajtákat választhatnak, majd a fákra történő jelentkezés után egy következő levélben kiértesítjük azokat, akiknek jutott fa és egyben egyeztetjük az átvétel időpontját. Mivel a programra a megbízói oldalról is nagy az érdeklődés, előreláthatóan 2020 során több ezer facsemetét tudunk majd a sikeresen pályázó szervezeteknek juttatni. A pályázatot azt követően tervezzük újranyitni befogadó intézmények számára, ha a 2019 őszén sikeresen pályázók megkapták a csemetéket.

Részletesebb információ

 

MagyarEnglish

Szavazás

Mi lenne a legjobb megoldás karbon kibocsátásaink semlegesítésére?
 

Fontosabb híreink

Ahogy erősödik a koronavírus járvány kapcsán félelmünk és nő bizonytalanságunk, úgy üresednek meg a boltok polcai, főleg a tartós élelmiszer polcok - mégis, a válságra valószínűleg a kertészek, hobbi-kertészek lesznek a leginkább felkészültek.

Példájukat követve ideje mindannyiunknak elmozdulni kicsit az önellátás irányába, és afelé, hogy erős, ellenálló, helyi gazdasági rendszereket építsünk, vagy építsünk újjá.
Az ilyen rendszerekben kevesebb a hulladék, olcsóbbak, segítségükkel csökkenthetjük környezeti hatásainkat, és segítenek túlélni a járványokat és egyéb, a meglévő rendszert fenyegető sokkokat.

A teljes cikk ITT olvasható.

Aktuális hírlevelünket pedig ITT érheti el, melyhez jó olvasgatást kívánunk!