GreenDependent Egyesület

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Home

Közlemény: TreeDependent – Fákkal felelősen pályázat

E-mail PDF

alt2019 őszén pályázatot írt ki a GreenDependent oktatási, szociális, egészségügyi intézmények, valamint civil szervezetek számára őshonos gyümölcsfák befogadására a „TreeDependent – Fákkal felelősen” program keretében. A pályázatra több mint 700 jelentkezés érkezett.

A pályázók vártnál lényegesen nagyobb száma miatt a pályázatot lezártuk, a beérkezett pályázatok elbírálása jelenleg is zajlik még, a már elbírált pályázatok beküldőit értesítettük az eredményről. Az október-novemberi időszakban 873 őshonos gyümölcsfát osztottunk ki 58 sikeresen pályázó intézmény – iskolák, óvodák, valamint civil szervezetek – kertjébe. A téli hónapokban folytatjuk a jelentkezések feldolgozását és minden jelentkezőt értesítünk, hogy sikeres volt-e az általa benyújtott pályázat.

A sikeresen pályázóknak 2020 tavaszától tudunk ismét fákat felajánlani, amely minden esetben úgy történik, hogy előbb egy űrlapot küldünk ki, amelyben konkrét fafajtákat választhatnak, majd a fákra történő jelentkezés után egy következő levélben kiértesítjük azokat, akiknek jutott fa és egyben egyeztetjük az átvétel időpontját. Mivel a programra a megbízói oldalról is nagy az érdeklődés, előreláthatóan 2020 során több ezer facsemetét tudunk majd a sikeresen pályázó szervezeteknek juttatni. A pályázatot azt követően tervezzük újranyitni befogadó intézmények számára, ha a 2019 őszén sikeresen pályázók megkapták a csemetéket.

Részletesebb információ

 

MagyarEnglish

Szavazás

Mi lenne a legjobb megoldás karbon kibocsátásaink semlegesítésére?
 

Fontosabb híreink

Csökkentsük karbon-lábnyomunkat - Támogassunk egy helyi zöld energiás projektet

A klímaváltozás elleni harc egyik legjobb módja, ha a helyi közösség szintjén vágunk bele egy alternatív energiahasználatot – napenergiát, szélenergiát stb. - támogató projektbe. Segíthetünk anyagiakkal vagy a két kezünk munkájával is – a fizetségünk a megelégedettség, hogy előmozdítjuk a változást, és nem csak otthon álmodozunk a fenntartható jövőről, hanem tényleg teszünk érte. Ezekről és sok hasznos témáról olvashat a Kislábnyom Hírlevél 81. számában: