Megjelent a Kislábnyom Hírlevél 19. száma!
Kislábnyom Hírlevél 19. számMegjelent a „Klímabarát háztartásoktól a klímabarát közösségekig” útmutató!There are no translations available. Az útmutató részben a Kislábnyom családi képzés anyagára épül, részben pedig teljesen új, specifikusan a klímaváltozás kommunikációjára és klímabarát közösségekre, szervezésükre vonatkozó információkat tartalmaz.
Az útmutatóban megtaláljuk a klímaváltozással kapcsolatos ismereteket, megismerhetjük a karbon-lábnyomot és számítását, valamint abban is segítséget kapunk, hogy miképp mérjük fel és tegyük rendbe otthonunk energiafogyasztását. Minden fejezetben találhatóak ötletek és útmutatás is arra nézve, hogy hogyan tudjuk hallgatóságunk számára ezeket az ismereteket hatékonyan átadni. Másrészt, elgondolkodhatunk és olvashatunk a kommunikációról, háztartásunkon kívül közösségi rendezvényeink karbon-lábnyomáról, és a közösségek szervezésének néhány nagyon fontos feltételéről is. Végül, a kiadványban igyekeztünk bemutatni minél több, a gyakorlatban megvalósított vagy éppen most megvalósuló példát.
Az útmutató letölthető innen.
Versenyeredmények a Kislábnyom Családi VersenybenThere are no translations available. Véget ért a Kislábnyom Családi Energiatakarékossági Verseny, melynek eredményeit a projekt honlapon olvashatják: www.kislabnyom.hu Kislábnyom Hírlevél 18. számÚj munkatársat keresünk - projektmenedzserThere are no translations available. Egyesületünkhöz új munkatársat keresünk projektmenedzser munkakörbe gödöllői munkavégzéssel. A keresett kollégáról bővebb információ a mellékelt dokumentumban található. A jelentkezéseket 2011. április 10-ig várjuk! A GreenDependent Egyesület elnöksége |
|
Page 38 of 43 |
GreenDependent Association (GDA), the sister organisation of GreenDependent Institute has been planting native fruit trees for 10 years to offset carbon footprint of events, including the events of GreenDependent Institute (e.g. trainings, opening and closing events, workshops) and the events of other organisations and companies as well. Fortunately, there seems to be a rising interest towards this climate-friendly activity. More and more organisations are taking responsibility to reduce their carbon emissions and offset their own carbon footprint. Therefore, as much as 500 native fruit trees will be planted this spring with the assistance of GDA! Most of the trees will be planted by households participating in the ENERGISE programme, by students in schools' orchards, and by participants of the E.ON EnergyNeighbourhoods Programme. For the first time, an energy company called ALTEO will actively participate in the planning; some of their colleagues will plant 28 trees together with students in some schools' garden. If you are interested in learning and reduce your carbon footprint, please contact us: info@greendependent.org |